Túrkeve – A Giligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesület a tájfajta, régi gyümölcsfajták népszerűsítése érdekében dolgozott ki programot a NoPlanetB elnevezésű projekt során. Szász Bélával stílusosan egy igazi, hagyományosan fehérre meszelt, tornácos túrkevei parasztházban találkoztunk.

– Mit vállaltak a NoPlanetB projekt kapcsán?

– Elég összetett programot dolgoztunk ki annak érdekében, hogy népszerűsítsük a régi, hagyományos gyümölcs- és zöldségfajtákat. Az ötletnek az volt az előzménye, hogy nekem van öthektárnyi gyümölcsösöm, tele régi fajtákkal. Nagyon megszerettem őket, mert rendkívül igénytelenek: nem kell őket permetezni, bio módon lehet velük gazdálkodni. Az bennük a jó, hogy június vége felé azt a gyümölcsöt, amelyik beteg, kukacos, eldobja a fa, azt nem is kell összeszedni. Azonban amikor ténylegesen termőre fordul a növény, addigra már nincsen a gyümölcsök között kukacos, azaz nem kell válogatni sem, fel lehet dolgozni úgy, hogy ne legyen vele gond.

– És eszébe jutott, mi lenne, ha csinálna ehhez egy honlapot?

– Igen, de már három, négy éve érlelődött bennem az elképzelés, aztán a Baptista Szeretetszolgálat úgy döntött, érdemes támogatni az ötletet. A tajfajta.hu domain név egyelőre még nem él, az utolsó simítások előtt vagyunk. De készültek különböző kiadványok is meggyekről, almákról és körtékről. Ezek arra alkalmasak, hogyha bárhol járunk, tudunk adni belőlük az érdeklődőknek, akik így nem felejtik el az egyesület nevét és megismerik javaslatainkat, elképzeléseinket. Összeállítottunk egy online kiadványt is, amelyben régi, tájfajta zöldségek és gyümölcsök szerepelnek.

– Hány ilyen van?

– Nagyon nagy számokról beszélhetünk, a Trianon előtti Magyarországon csak alma és körte fajtákból több mint ezret írtak le. Ma már ennek a tizedét sem ismerjük, s talán az egy százalékát tudjuk megvenni a boltokban, ráadásul olyat, aminek köze sincs már a régi fajtákhoz.

– Ráadásul külföldről is sok érkezik…

– Igen, bár ez régen is így volt, sok gyümölcs jött be nyugatról, sokfélét ajándékoztak egymásnak az egykori uralkodók. Van olyan, amelyik tőlünk származott el, Nyugat-Európában nemesítették tovább, s aztán ez a nemesített változat érkezett később vissza hozzánk. Megy ez oda-vissza. Több mint száz oldalasra sikerült a fajtákról szóló a kiadványunk, sosem lesz teljes, de ez nem is cél. Nagy vonalakban az alapvető információk benne szerepelnek, tördelés alatt van, nemsokára megjelenik. Készült egy másik, ötven oldalas kiadványunk is bokrokról és cserjékről, olyanokról, amelyek köthetőek Magyarországhoz. A következő ötletünk pedig az volt, hogyha elkészülünk, ezeket a kiadányokat elvigyük iskolai közösségekhez. Eredetileg gyümölcsfákat is be akartunk szerezni a termelőktől, s azt terveztük, hogy egy-egy fát közösen ültetünk el a gyerekekkel. Februárban sokan jelentkeztek a programra, de a járvány közbeszólt. Remélem, hogy valamikor majd ezt a kezdeményezést megvalósíthatjuk, mert igény van rá, az iskolák ezt jelezték felénk. Ha a honlapunk él majd, nagyon könnyen elérhetőek leszünk, s akkor iskolai előadásokat is tarthat a Giligán Egyesület.

– Apropó, mit jelent a Giligán szó?

– Ez a galagonya népies, régi neve. 

– Mennyire tartják a kapcsolatot a többi szervezettel? Van együttműködés?

– Ez úgy működik, hogy amikor például ott jártunk a szeretetszolgálat központjában egy összejövetelen, meglepődtünk, mert kiderült, hogy lényegében mindenki ismert mindenkit. A természettel, a környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek mind ismerik egymást, ha bármire szükség van, azonnal tudjuk, kihez kell fordulnunk. Ez a segítségnyújtás kölcsönös. Ha szükségünk van egymásra, megtaláljuk a másikat. Igaz, hogy a személyes találkozások ritkák, hiszen mi is eléggé kieső helyen vagyunk itt Túrkevén, én pedig, ha csak lehet, messze elkerülöm Budapestet.

– A fiatalokat mennyire lehet megfogni ilyen programokkal most, amikor mindent ural az internet? Mert lehet, hogy nekik csak az a gyümölcs, amit meglátnak a boltok polcain.

– Én nem vagyok ebben teljesen biztos. Nekem elég sok gyümölcsfám van, a feldolgozást egy kis üzemben végzem, így tudok készíteni szörpöt és egyebeket. Ezért tudom, hogy van erre igény. Tisztában vannak azzal az emberek, hogy nem mindegy, a boltit veszik meg, vagy a házit, a permetezettet, vagy a biót, nem mindegy az sem, ki és miként dolgozza fel a termést. Úgy látom, a fiataloknak ha korábban nem is, de amikor megszületik ez első gyermekük, azonnal fontossá válnak ezek a szempontok, az, hogy mit tesznek az asztalra. Aztán sokan már tudatosan keresik a jót, és egyre inkább vevők a régi fajtákra. A világ nosztalgikus hangulatban van, ráadásul jobb a régi gyümölcsfajta íze, ráadásul gazdaságilag is megfelelőbb, hiszen minimális ráfordítással lehet munkahelyet teremteni. De megjegyzem, sokan visszaélnek ezzel, bőven akad olyan kereskedő, aki őstermelőként árusítja a terményeit. Láttam ilyet több helyen, de idővel majd tisztul ez a kép is.

– Önben honnan az indíttatás? Családi örökség?

– Ez érdekes, mert én egy nagyváros belvárosában, Miskolcon nőttem fel. A hetedik emeleten éltem 30 éves koromig. Az iparban dolgoztak a szüleim, de vettek egy kiskertet, aztán pár évig szederrel foglalkoztak, de engem nem érintett meg a kertészkedés. Sosem gondoltam volna, hogy így döntök, de amikor jött az első gyermekünk, kiköltöztünk a városból, megvásároltunk egy 5 ezer négyzetméteres területet. Lehet, hogy az nem tűnik nagynak, de éppen elég megkapálni. Eleinte amit csak lehet, mindent elrontottunk, de aztán belejöttünk a dolgokba. Később Túrkevére költöztünk, s mivel én természetvédelmi mérnökként végeztem, megalakítottuk az egyesületet. Most már elég sokfelé vannak kapcsolataink, Kárpátalján, Vajdaságban, Erdélyben.

– Milyen terveik vannak  még?

– A másik része a programnak, hogy fel akarjuk venni az önkormányzatokkal a kapcsolatot. Minden önkormányzatnak van egy rendezési terve, amelyben szerepel, hogy milyen fákat terveznek elültetni a közterületeken. A legtöbb helyen olyan fákban gondolkodnak, amelyek nem hoznak termést, mert gyümölcsérés idején a darázs eszi a gyümölcsöt, s megcsípheti azt, aki arra jár. Ezért az iskolák is kerülik azt, hogy gyümölcsfát ültessenek. De ha egy intézményben, vagy közterületen júliusban, vagy augusztusban terem a fa, akkor nincs vele gond, de akkor sincs, ha éppen novemberre, vagy decemberre esik az érés. Ám a gyerekek találkoznak a gyümölcsfával, s tanulnak belőle. Azt tervezzük, hogy ajánlásunkat eljuttatjuk az önkormányzatokhoz, bemutatjuk, hogy lehet ezt másként is csinálni.  Tudatosan kell tervezni, ne idegen fák nőjenek körülöttünk, hanem régi, magyar fajták