A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Budapestre érkezett Chuck Norris
Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2018. november 25., vasárnap 10:21
Az egykori legendás akcióhős, a híres színész feleségével együtt jött Budapestre, hogy részt vegyen a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén, a Cipősdoboz gálán november 24-én a Papp László Sportarénában. A sztárvendég ezzel útjára indította az országos akciót, mely során a szeretetszolgálat cipősdoboz méretű ajándékokat gyűjt a rászoruló gyermekeknek.
A cipősdoboz akcióról
A Baptista Szeretetszolgálat 2004-ben indította útjára karácsonyi Cipősdoboz Akcióját, melynek célja a rászoruló, árva, nagycsaládos, vagy beteg gyerekek karácsonyi megajándékozása. Az adománygyűjtés 2004-es elindulása óta ma már országszerte közel 300 gyűjtőponton várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat az adventi időszakban. Aki pedig nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti a nemes akciót. A Baptista Szeretetszolgálat akciójának köszönhetően az elmúlt években sikerült közel félmillió rászoruló kisgyermek ünnepét szebbé tenni, idén pedig még nagyobb sikerek elérése a cél. A szeretetszolgálat magánszemélyek, cégek, szervezetek, munkahelyi közösségek, sportegyesületek, baráti társaságok jelentkezését is várja, akik szívesen kiállnának egy jó ügy érdekében. Minden hasznos információ megtalálható a www.ciposdoboz.hu oldalon, illetve a program Facebook oldalán.
Chuck Norris baptista háttere
A jubileumi, 15. évébe lépő Cipősdoboz Akciót szervező Szeretetszolgálat szeretett volna idén egy olyan világsztárt vendégül látni, aki baptista, s egyben igen népszerű is, s általa kellő figyelmet kaphat nagyszabású jótékonysági akció, melyet immár kilencedik alkalommal ad helyet az Aréna. A 78 éves sztár, Chuck Norris baptista családból származik, fontos számára a hit. Ennek szellemében is neveli hét gyermekét és tizenhárom unokáját. A legendás színész lelkesen jótékonykodik is, saját alapítványát rászoruló gyerekek megsegítésére hozta létre feleségével, Gena-val, ezért szívesen vállalták a felkérést. A hálaadás, mely az egyik legfontosabb ünnepnek számít az Amerikai Egyesült Államokban, Chuck Norris családja is nagy becsben tart. Chuck Norris és felesége egyenesen a saját hálaadási vacsorájáról érkezik Magyarországra, hogy a nagyszabású gála díszvendége legyen.
A Cipősdoboz Akció mellé álltak:
- Kollányi Zsuzsi, Radics Gigi és Dér Heni énekesnők
- Babos Tímea teniszezőnő
- Michelisz Norbert autóversenyző
- Kulcsár Edina magyar szépségkirálynő, modell
- A Margaret Island együttes
- Bereczki Zoltán színészek
- Mező Misi és Pintér Béla énekes
- Vujity Tvrtko író, újságíró
- Molnár Andrea versenytáncos, műsorvezető
- Sas Dániel „gasztroarc”
- Váczi Gergely műsorvezető
Érdekességek Chuck Norris-ról:
Harcművészete
1958-ben csatlakozott a Légierőhöz, mint katonai rendész Dél-Koreában szolgált, de sosem harcolt. 1962. augusztusában leszerelt, majd megnyitotta karateiskolahálózatát. Fekete övet szerzett 4 harcművészeti ágban is. Tíz éves harcművészeti pályafutása során összesen 5- ször szenvedett vereséget. 1968 végén profi középsúlyú karatebajnoki címet nyert, mely a következő 6 évben is az övé volt. 1969-ben elnyerte a Karate Hármas Koronáját a legtöbb versenygyőzelmével az adott évben, valamint a Fekete Öv magazin díját, az Év Karatésa címet. Saját harcművészeti stílust is létrehozott, melynek neve Chun Kuk Dót (Egyetemes út)
Filmművészete
1969-ben került sor filmes debütálására Dean Martin filmjében, a Bontóbrigádban. 1972-ben A Sárkány útja című filmben, mint Bruce Lee ellenfele szerepelt. Ez volt az egyetlen olyan filmszerepe, melyben vereséget mértek rá. 1974-ben elkezdte az MGM Stúdió színésziskoláját. Norris első főszerepe az 1977-es Országúti bunyós volt. 1992-ben önmagát alakította a testvérrendezésű A bajnok és a kölyök című filmjében. 1980-as évek végére csillaga leáldozni látszott, így 1993-ban elkezdte a Walker, a texasi kopó forgatását, mely nyolc évig futott a CBS csatornán. Összesen 31 filmes szerepben ismerhettük meg és további 6 sorozatban szerepelt.
Misszió
A 78 éves Chuck Norris baptista családból származik, fontos számára a hit. Ennek szellemében neveli hét gyermekét és tizenhárom unokáját. Számos könyvet is írt, első könyvét 1975-ben adták ki, „Hogyan győzzünk karateversenyen?” címmel. Feleségével támogatják az Országos Iskolákban a Bibliaiskolai Országos Tanácsot, amely a Bibliát a választási történelem és az irodalomtudományok részévé kívánja tenni. Saját alapítványát hozott létre, mely egy KICKSTARS programon keresztül szegény sorsú gyermekeket tanít karatézni 37 iskolában. Eddig 30 000 gyermek végezte el az iskolát, mely a harcművészeten keresztül fejleszti a gyermekek önértékelését.
Kultuszáról röviden:
Az internetezők körében 2005 körül kezdett elterjedni az a mém, hogy Chuck Norrist emberfeletti képességekkel felruházó humoros, abszurd megállapításokat találnak ki. Ez a fajta viccelődés Magyarországon is annyira népszerűvé vált, hogy az M0-s híd névválasztására kiírt szavazáson egy ideig a Chuck Norris név vezetett, amire Stephen Colbert is felfigyelt.
KAPCSOLÓDÓ HÍREINK
Idén 53 ezer 680 darab cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki
A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.
A Lidl vásárlóinak köszönhetően közel 24 millió forintnyi adományt juttatunk célba
Budapest – Két hét alatt 15,5 millió forint értékű élelmiszeradomány-utalvány és közel 8,4 millió forint pénzadomány gyűlt össze a Lidl Magyarország áruházaiban a vásárlóknak köszönhetően. A befolyt összegből és az utalványokból a Baptista Szeretetszolgálat 31 tonnányi élelmiszercsomagot juttat el 2500 nehéz helyzetben élő család számára még az ünnepek előtt.
„Jónak lenni jó!” – Egyre több az adomány, egyre több a csatlakozó
Törökbálint - Egyre többen csatlakoznak a közmédia idei jótékonysági akciójához, amellyel a fenntartásunkban működő Tábitha Gyermekhospice Ház fejlesztését támogatják.