“HITTEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL”

Bajóti prevenciós programunk adományozással egészült ki

Szerző: Főadmin Bejegyzés: 2020. augusztus 04., kedd 18:28

 

Bajót – A Baptista Szeretetszolgálat OSZSK szemléletformáló, alternatív pedagógiai módszereket alkalmazó célzott prevenciós programja egy ideig nélkülözni volt kénytelen a személyes találkozások élményét, ám a tavaly márciusban megkezdődött projekt rendezvényei ismét egymást követték az elmúlt időszakban. Ráadásul, az adományozóknak köszönhetően, az eseménysorozat új elemekkel egészült ki.    


– Átmenetileg a járványhelyzet miatt a program több elemét nem lehetett megrendezni, ezért a foglalkozások egy része átkerült az online térbe, ám aztán idővel ismét újra találkozhattunk a résztvevőkkel és a közreműködőkkel. Az elmúlt két hónap alatt mintegy 32 esemény megrendezésén vagyunk túl – összegzett minap Bajóton Hentes Ildikó szakmai koordinátor. A településen augusztus második napján a Magyar Zsonglőr Egyesület lelkes művészei tartottak Szociális Cirkusz foglalkozásokat a fiataloknak, akik a helyi roma kisebbségi önkormányzat közreműködésével találkozhattak velük és kollégáinkkal.   

Bajót Esztergomtól nagyjából tizenöt kilométernyire fekvő település, amelynek Művelődési Háza szívesen látta a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központjának munkatársait és a helybéli ifjakat. Dudás Júlia intézményvezető azonban nem csak szervezetünk jelenlétének örült, hanem annak is, hogy a helyi roma kisebbségi önkormányzat aktívan vesz részt a rendezvényeken, így lett tevékeny partnerünk a prevenciós programban.  

Esztergomban és környékén egyébként is nagyon hangsúlyos a segélyszervezet jelenléte, amely számos kiváló lehetőséget teremtett. A baptista szociális munkások a prevenciós programon túl szociális étkeztetéssel, házi gondozással, élelmiszer adományozás megszervezésével lettek ismertek a patinás múltú városban, valamint még számos közeli településen. Ezért történhetett meg, hogy egyik ellátottunk családja számítógépet, televíziót, tabletet ajánlott fel, s csak annyit kért, a segélyszervezet gondoskodjék arról, hogy az ajándék jó helyre kerüljön. Az Esztergomi Baptista Gyülekezet adományboltjából sikerült kiegészíteni a felajánlott technikai eszközöket, majd egy másik magánszemély 120 darab iskolai füzettel járult hozzá az akcióhoz, amelynek gyorsan híre ment a közösségi hálón. 

Az adományokat a Szociális Cirkusz foglalkozásai után tombolán sorsolták ki munkatársaink a Bajóti Művelődési Házban megjelent fiatal rászorulók között.        


KAPCSOLÓDÓ HÍREINK

„Akadt, aki sírva hozta a felajánlását”

Budapest, Győr, Esztergom - Ebben az évben a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ már három telephelyen tartott élelmiszergyűjtést az elmúlt hétvégén. Budapesten, Győrben és Esztergomban a Magyar Élelmiszerbank keretén belül péntek délutántól vasárnap estig a munkatársak nagy lelkesedéssel álltak az emberek elé adománygyűjtés céljából egy-egy nagyobb üzletben.

November 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját

Ekkor köszöntjük azok bátor és áldozatos munkáját, akik az egyik legnagyobb kitartást és hitet igénylő hivatás szakemberei az új század eddigi legnehezebb korszakában.

Teltházas kortárs színielőadások a klímaváltozásról

Budapest - A Climate of Change Turné szeptember elején budapesti állomására érkezett, és az olasz társulat két teltházas, nagysikerű előadást tartott a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében.

Lap tetejére